Vajon napelem rendszerre is jár kupon?

Pár napja pont ez a kérdés jutott eszembe. Annyi terméket meg lehet vásárolni kuponnal kedvezményesen, miért pont napelem rendszer esetén ne lehetne. Viszont utána olvasgattam, és sehol sem találtam ilyen lehetőséget. Azonban napelem pályázatok magánszemélyeknek vannak. Ez nagyon tetszett, hogy gondolnak azokra az emberekre is, akik átlagkeresettel rendelkeznek és nem tudnak önerőből egy ekkora befektetést létrehozni.

El is határoztuk a férjemmel, hogy szétnézünk a napelemek között. Neki már régóta vágya volt, hogy legyen a saját otthonunkon is egy napelem rendszer, így nekivágtunk a tervezésnek. Kis keresgélés és utána kérdezés után jutottunk el a Napelemes Rendszerek oldalára. Nagyon megnyerő volt a honlapjuk, hiszen minden információt megtaláltunk itt egy helyen. Részletes tájékoztatást adnak a napelemekről, a telepítési és tervezési folyamatról, hogy minek kell megfelelnie a háznak ha telepíteni szeretnénk rá napelemet és ehhez hasonló nagyon hasznos információkat olvashattunk a weboldalon. Ebből kifolyólag nem is volt csoda, hogy itt ragadtunk.

Minden információra szükségünk volt, amit csak össze tudtunk gyűjteni a témában, így el is kezdtük az informálódást. Kifejezetten kíváncsiak voltunk a kritériumokra, amiknek meg kell felelnie a háznak, így ez volt az első, amit megnéztünk. Ezeket egy helyszíni felmérés során egy szakember vizsgálja meg ugyan, hogy alkalmas-e a ház teteje, elég erős-e ahhoz hogy elbírja a modulokat, a tájolása is fontos, hogy elegendő napsütés érje, illetve a tető dőlésszöge sem utolsó szempont. Sok mindennek meg kell felelni, de szerencsére van egy B terv is, ha valamilyen oknál fogva nem lehet a ház tetejére tenni a modulokat. Ugyanis nem a tető az egyetlen megoldás erre, hanem a földre is bátran helyezhető, ha a körülmények adottak.

Sok újdonságot is megismerhettem itt az oldalon, és lényeges fogalmakat is elmagyaráznak, hogy aki eddig nem volt tisztába ezekkel, ő is tudja miről van szó a későbbiekben, és könnyebb legyen a döntés.

Az egyik ilyen dolog volt nekem a szigetüzemű rendszer. Ezt ugyan nem ajánlják a szakemberek, csak akkor, ha nincs más megoldás, de jó tudni, hogy ilyen is van.

Ebben az esetben, ha valaki ezt választja, akkor teljes mértékben függetlenedik az áramszolgáltatótól. Ami jól hangzik ugyan, de ha sokáig nem éri napsütés a napelem rendszert, akkor bizony adódhatnak problémák, és nem lehet segítségül hívni a hálózati megoldást. Ezért mi el is döntöttük, hogy biztosra megyünk, és inkább meghagyjuk majd a hálózatot vészhelyzetek esetére.

Alapos tájékozódás, megbeszélés és gondolkozás után úgy döntöttünk, hogy a Napelemes Rendszerektől kérünk árajánlatot. A honlapjukkal megtudtak minket győzni arról, hogy szakmailag kiemelkedőek, megbízhatóak és az ügyfél igényeit tartják szem előtt. Ezzel pedig elnyerték a bizalmunkat, így nem is volt kérdés, hogy őket szeretnénk megbízni ezzel a feladattal.