Az I. nagy kuponháború

Megmondom őszintén, én nem igazán szeretem a kuponozást. Néha jól tud jönni valóban egy-két akció, de amikor kifejezetten ilyen „kuponos” napot hirdetnek az egyes női magazinok, és minden boltot ellepnek az emberek, hogy 20-30 %-kal olcsóbban vegyenek meg egy-két dolgot, a közelébe se megyek a bevásárlóközpontoknak.

Van olyan barátnőm, aki külön szabadságot vesz ki ilyenkor, hogy a 0. napon, a drogériában ő legyen az első. Bár mondjuk cseles, mert ezzel a tömeget is elkerüli, na de akkor is. Egyszer, az egyik évben, sikerült elcsalnia magával egy ilyen körútra. Akkor én még gyanútlan zöldfülű voltam, csak annyit realizáltam, hogy hú de jó, mennyi kedvezmény lesz, mindent is megveszek majd. Aha, na persze!

Egyébként a bevetésre nagyon szépen felkészültem, átnyálaztam az összes kupont, kiválogattam azokat, amik engem érdekelnek és külön kis borítékokba rendszereztem őket. De arra, ami délután, munkaidő után, várt ránk, arra senki és semmi nem tudott volna felkészíteni. Az a tömeg, az a harc az utolsó darabokért, ahogy röpködtek az újságok a kuponok, néhol még kis körömvágó ollók is feküdtek a földön. Komolyan mondom, ha valami emelkedett hangvételű zenét bevágtak volna alá és slow motion-ben levetítik, egy komolyabb Oscar díjas harcjelenetnek is elment volna. Mindeközben én, csak álltam, teljesen megszeppenve a kis borítékjaimmal és azon gondolkodtam, hogy most mégis mit kellene tennem. Ugorjak én is valaki nyakába? Fogjam, amit csak látok és rohanjak? Nos, egyik se történt meg, hanem megkerestem a legkevésbé zsúfolt területet és gyanútlanul elkezdtem nézegetni az ott lévő ruhákat. Egyszer csak egy nálam jóval nagyobb, nő mellém toppant, majd azzal a lendülettel arrébb is lökött, azzal a csatakiáltással, hogy: NINCS ERRE IDŐ KISANYÁM, MOZGÁS VAN!

Na, körülbelül itt volt az a pont, amikor rájöttem, hogy 20-30 % nem ér annyit, hogy így felmossák velem a padlót. Megkerestem a barátnőm, aki épp nyakig elvolt merülve egy kupac ruhában a kosara pedig már csurig volt tömve. Mondtam neki, hogy én inkább hazamegyek, ő pedig vigyázzon magára, mert itt bizony már élet-halál harcok vannak. Csak kacsintott egyet, aztán mondta, hogy menjek csak ő ebben már profi.

Hazafele még eszembe jutott az az amerikai sorozat, ahol szintén kuponokkal zsonglőrködnek, de ott valami olyan eszméletlen módon, hogy van, aki a végén egy centet se fizet.

Hát, valljuk be, ez már igazi művészet, de nem az én idegrendszeremnek való!