A nyílászárók pénzt spórolnak

A kuponok tekintetében azt hiszem, mára bőven összeszedtem azt a tudást, amivel a fizetésem javarészét, amit elherdálhattam volna, megspórolom, csupán kis odafigyeléssel. Ehhez nagyon jók a különböző közösségi médiák csoportjai, ahol hasonló mentalitású emberek összegyűlnek, és megosztják egymással, hogy hová érdemes most éppen aktuálisan benézni, mert óriási kedvezmények vannak ott. A tévhittel ellentétben a spórolós emberek nem költenek plusz pénzt, amikor akció van. Az akciónál megvesszük, ami kell, majd amikor teljes áron, és még drágábban árulják ugyanazt, nem vesszük meg. Ilyen egyszerű. A másik tippem, ami nekem jól bevált, hogy letöltöm az áruházak applikációját a mobilomra (ez érvényes sok gyorsétteremre is), mert meglepő kedvezmények várnak, ha használom, és sokszor ajándék terméket kapok csak azért, mert használtam az applikáció vonalkódját vagy QR kódját. Szóval ilyen jóságok léteznek, és én megragadok minden alkalmat, hogy takarékoskodjam, mert ki tudja, mikor van szükség egy nagyobb beruházásra. Bár igaz ami igaz, éppenséggel tudom hogy mikor lesz itt az ideje. Nyáron muszáj leszek egy komolyabb felújítást eszközölni a házunkon, mert eljárt felette az idő, és a spórolás jegyében beláttam, hogy jobb egyszer kifizetni egy nagyobb összeget a jó nyílászárókra, mint hogy folyamatosan „fűtsem az utcát” azzal, hogy kimegy a meleg. Azt hisszük, a nagy összeg a sok, pedig a folyamatos kicsi, ami a rezsivel kikerül a zsebünkből, sokkal megterhelőbb hosszútávon, és felesleges is.

műanyag ablakos

A fő szempont az volt, hogy a műanyag ablakos házam jól szigeteljen. Ehhez találtam a Marshall Ablak weboldalát. Nem is én találtam, hanem a spórolós csoportban beszélgettek róla, mint jó beruházásról. A spórolásról mindenki egyetértett – aki tőlük vásárol, az tuti pénzt fog spórolni.

Nyilván nem csak a műanyag ablakosoknak hasznosak ők. Alumínium ajtó és ablak is van az áruik között, az árnyékolástechnikán belül pedig zsaluzia és redőny – ebből műanyag és aluminium is. Olasz beltéri ajtókkal is foglalkoznak, ezek szuper mutatósak, érdemes végig pörgetni a katalógusukat, ott egész részletesen le van írva minden, és az egyes modellek más típusait is meg lehet tekinteni.

Ha pedig az Extrákra megyünk, ott legördül egy fül, ahol tényleg csupa extra dologgal találkozhatunk. Hangszigetelő kiegészítő és betörésvédelmi eszközök vannak itt, meg hőszigetelés kellékek, meg kényelmi eszközök, okos beléptetés és hasonlók. Van még design holmi is ebben a kategóriában, méghozzá dekor fólia. Ismerve a Marshall ablak csúcsminőségét, egész biztos lélegzetelállítóak élőben, hiszen nem csak műanyag ablakos kérdésekben szakértők ők, hanem minden másban is, ami a nyílászárók kapcsán felmerülhet. Például emelődarut is lehet tőlük bérelni, és viszonteladónak is lehet náluk jelentkezni, amellett, hogy az oldalon megadott idősávban hívható az ügyfélszolgálatuk, akik nagy szakértelemmel segítenek. Tetszik az is, hogy kirakták az oldalra a korábbi munkáikat, jó nézegetni a „büszkeség falat”. Ha ilyen szép munkák kerülnének ki a kezeim közül, mint az övéik közül, akkor én is mindenhova feltölteném, hogy mások is lássák. Nem mellesleg a tévében is szerepeltek, és számos díjat bezsebeltek. Millió érv szól amellett, hogy miért jó őket választani! S ha valaki nagyban gondolkodna, és az irodába, munkahelybe szeretne egy kis profizmust a nyílászárók által, annak is kiváló választás a Marshall üveg, mert őket is kiszolgálják, ha kell, extra nagy üvegekkel is. Nincs olyan igény, aminek ne felelnének meg! Tegyetek egy próbát velük, vegyétek fel a kapcsolatot a szakemberekkel, kérjetek árajánlatot, és dőljetek hátra, miközben az ügyes kis nyílászárók spórolják nektek a pénzt!